Magyar Várak
Blazovich László: A Körös -- Tisza -- Maros-köz települései a középkorban
Dél-Alföldi Évszázadok (9.kötet)

Másegyház

Nagyváthi Porkoláb Márton részére 1523-ban Ecser és Fábiánsebestyén között határjárást végzett a csanádi káptalan. Itt jegyezték fel nevét, amely ekkor már puszta volt. A falunév eredetileg Mosa, Masa alakú lehetett, s mint ilyen puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Személynévi előfordulása már 1203/1550-ből ismert Masa alakban. Az egyház utótag a tatárjáráskori falupusztulás után rögzült az alapnévhez. A személynév egyébként szoros kapcsolatba hozható szláv erdetű nevekkel, lásd szerbhorvát Masa, cseh Mása személynév.

Fábiánsebestyén

1561:Fabian Sebestien A jelenlegi településtől északnyugatra, a Kórógy-ér déli partján ma is állnak templomának romjai. A saroktámpilléres falusi templom délnyugati sarkán 95 cm magas lábazat fut körbe, építése a XVI. századra tehető. Nem messze a romtól a Kórógy csárdánál 15 db X-XI. századi sírt tártak fel, melyekből többek között S-végű hajkarikák és I. Endre király dénárja származik. A templommal szemben az északi Kórógy parton mintegy 2 km hosszan sok Árpád-kori cserepet figyeltek meg, melyek jelzik a korai település kiterjedését. A település neve a templom védőszentjére, Szent Fábián és Szent Sebestyén vértanúkra utal. Kunok által telepített falu volt. Úgy tűnik, hogy már a XV. században is létezett. Mágocsi Porkoláb Mártont és feleségét beiktatták fábiánsebestyéni birtokukba. 1561-ben 28 adózó és több szegény portát írtak össze, amelyek a Mágocsi család kezén voltak. 1567-ben 68, 1579-ben 58 kapuját jegyezték fel a defterekben. A szultáni khász-birtok magyar lakói 15 000 illetve 30 000 akcse adót fizettek.

Szentgyörgy

1426: Znthgyewrgh, 1432: Scenthgeurg, 1471: Znthgyewrgh, 1561: Szenthgyergh A Szentestől délre fekvő Kórógy-Szentgyörgy pusztán állt. Szegvár-Kórógyszentgyörgyön 1964-ben Csalog József leletmentése 19 Árpád-kori sírt eredményezett. A régészeti terepbejárás alapján a település magja a Kurcs és a Kórógy összefolyásától délre, kb. 600-800 méterre volt, ahol a Kurca partján nagy területen XI-XV. századi leleteket (közöttük egy XV. századi érmet is) sikerült összegyűjteni. A falu templomát védőszentjéről, Sárkányölő Szent Györgyről nevezték el annak idején. Maczedónai Péter fia Miklós birtokolta egy részét 1432-ben. 1411-ben a Pósafiak hatalmaskodtak Szentgyörgyön. A Szeri Pósafi család is részesült belőle, ezt mutatja, hogy a 1471-ben Szentgyörgy is szerepelt Szeri Pósafi István birtokai között. 1520-ban a Pósafi örökösök perlekedtek miatta. 1561-ben Zay Ferenc, Liszti János és Viczmándi Mátyás 14 adózó portával rendelkezett itt. Az 1560-as defter dzerint a vásárhelyi nahijébe sorolt faluból 30 magyar család 9131 akcse adót fizetett. Lakói a korabeli mező-, erdőgazdálkodás és állattenyésztés különböző formáit űzték. 1570-ben az Apor nevű pusztának a Tompa nevű rétjét a mindszentiekkel együtt megszerezték, és velük közösen birtokolták, mivel határuk kicsinek bizonyult. Ingatlanforgalmi illetéket azonban nem fizettek érte. 54 család 23 356 akcse adót fizetett, amelyből a Kurca sziget puszta -- amely Szentgyörgy és Szegvár között feküdt -- legeltetési illetéke 3000 akcse volt. Szentgyörgy feltehetően a 15 éves háború idején néptelenedett el.

 

Koppány Tibor: A középkori Magyarország kastélyai (művészettörténeti füzetek 26.)

Szentgyörgy, Csongrád vm. (Szentes, Kórógyszentgyörgy puszta)

Az 1456-ban már álló castellumot a szeri Pósák építették a 15. sz. közepe előtt. A település a Szer oppidumhoz tartozó, 14-16 faluból álló uradalom része volt. 1471-ben Pósa István magtalan halála után birtokait guti Országh Mihály és nádasdi Ongor János kapta meg, a szentgyörgyi kastély ekkori és későbbi említése azonban ismeretlen.

 

Besenyő

(1453: Bezonew) Nevét ma a Szentes melletti Besenyőhalom őrzi. A Szentes keleti szélén, a kunszentmártoni út déli oldalán álló Besenyő-halom 100 éve ismert lelőhely, ahonnan 1896-ban egy középkori lándzsacsúcs került a Magyar Nemzeti Múzeumba. A század elején "kőkamrát", edényeket és csontokat találtak itt. 1975-ben leletmentés során egy döngölt agyag és tégla-alapozású, egyhajós, félköríves szentélyzáródású Árpád-kori templom maradványai, valamint a templom körüli temető néhány melléklet nélküli temetkezése került elő. A halom környékén terepbejárások során Árpád-kori és késő-középkori település nyomai voltak megfigyelhetők. Neve a besenyő népnévből keletkezett. Nagy valószínűséggel a fegyveres szolgálatot teljesítő besenyők szállása volt. Azonban elképzelhető a település nevének személynévi eredete is. 1453-ban Hékédi Anna Sári Pétert, Hunyadi János titkárát fiává fogadta, és birtokait neki adományozta. Az ekkor már pusztaként említett Besenyőről nem dönthető el, ideiglenes állattartó szállás vagy mezei kert létezett-e rajta, avagy nem. További említése nem ismeretes.

Csomorkány

(1447: Chomorkan; 1455: Thomerkan; 1523: Chyomorkan; 1561: Chyomorkany) A Hód-tóhoz kapcsolódó vízrendszer egyike, a csomorkányi lapos mellett a mai Hódmezővásárhelytől keletre feküdt. Az egykori település pontos helyét ismerjük, az a hódmezővásárhelyi kataszter 24. számú régészeti lelőhelyével azonosítható. Hódmezővásárhely középpontjától 17 km-re keletre még ma is áll a település gótikus téglatemplomának 4,7 m magas romja. A templomot és körülötte a település egy részét 1892-1895 között már feltárták Farkas Sándor, Tergina Gyula, Oláh Imre és Varga Antal vezetésével. Az állagmegóváshoz kapcsolódó műemléki felmérés, majd régészeti feltárás 1991-től napjainkig tart Béres Mária irányításával. Az újabb kutatások igazolták, hogy Árpád-kori téglák, faragott kövek és darázskő felhasználásával csak a XV. század utolsó harmadában építették a nyújtott félköríves, külső támpilléres szentélyzáródású, hálóboltozatos, részleteiben ma is látható csarnoktemplomot, az északi oldalán toronnyal/sekrestyével. A rövid ideig működő déli kapuja körül, a hajó északi falán és a szentélyben freskók díszítették a belső vakolatát, külső falfelülete fehérre meszelt volt. A több átépítést megért templom körül S-végű hajkarikákkal, gyűrűkkel, XII. századi pénzekkel jellemezhető, sorokba rendezett temetőrészlet, valamint a XIV- XVI. századi templom körüli temetőrészlet bontakozott ki. A területről a 60-as években készült légifotó, melynek elemzése számos értékes információt nyújtott a településről. A templomtól délkeletre húzódó XI-XIII. századi falu nyugati és északi irányba kiterjedve szabályos négyzet alakú, kb. 60 középkori királyi hold nagyságú mezővárossá fejlődött, melyet a Cirják-ér és annak mocsarai valamint védművek vettek körül. A település déli felében 200x200 m-es erődített udvarház, északkeleti negyedében pedig, az oppidumot átszelő utak kereszteződésében a templom állott a légifotó szerint. Csomorkány elnevezése puszta személynévből keletkezett, magyar névadással. A személynév eredete meglehetősen bizonytalan. Képzett szó, melynek előfordulása Chumur alapalakban már a Váradi Regestrumból is ismert. 1275-ben Chumurthan, 1310-ben pedig Chumortan személynévi alakkal találkozunk. A névben szereplő t:k változás ismert a magyar nyelvben (Szatmár-Szakmár). Borovszky szerint a falunév: "hihetőleg a kun nyelv maradványa, mert török nyelven azt jelenti, hogy sáros mocsár". A névvel kapcsolatban lásd még a Csomorika szót. A Szekcsei Herczegek 1446-os oklevelében jelent meg neve először a források között, de korábbi meglétére a XIII. században épült templomáról következtethetünk. 1456-ban Hunyadi birtok lett. 1465-ben már a Jaksicsok a tulajdonosai, akik feltehetően Nagyalakkal együtt kapták meg a királytól. 1469-ben a Jaksicsok felbújtására 50 jobbágy intézett támadást a szénásiak (Békés megye) ellen. Az oklevélben lejegyzett névsor azt mutatja, hogy a településnek magyar lakosai voltak ebben az időben. A falu lakossága 250 fő körül mozgott. 1535-ban faluként, 1536-ban oppidumként jegyezték fel nevét. 1522-ben Csomorkányi Mátyás Csaholi Ferenc csanádi püspök káplánja volt. Az óriásfalunak 1561-ben 64 portája adózott, az 1579-es török defterben pedig 65 adózójának nevét örökítették meg. A virágzó település 1596-ban tatárdúlás következtében pusztult el.

Ecser

(1138: Ecer; 1266: Echey; 1553: Ether) Ma puszta Szentestől északkeletre. 1138-ban a dömösi egyháznak 65 kenyéradó szolgája lakott Ecseren, akiket a 7. kenyéradó száznagyságba osztottak. A tatárjárás idején elpusztult, 1266-ban mint terra-t említik. Később, talán már a XIV. században kunok szállták meg területét. 1561-ben Külső-Szolnok megyében jegyezték fel. Ekkor Lajos Mihály és András 12 portát bírt Ecseren. 1567-ben 28, 1579-ben 21 magyar adózójának nevét jegyezték fel a török összeírók, akik 11000 és 18000 akcse adót fizettek, mint khászbirtok lakói. A 15 éves háború idején néptelenedett el véglegesen. A templomának romjai Szentestől északkeletre, a Veker-ér déli partján ma is láthatók, 1733-ban még tornya is állott. 1961-ben a műemléki állagmegóvást megelőzően régészeti kutatást végzett Pamer Nóra. A téglalap alakú hajó s a nyolcszög 3 oldalával záródó szentélyű templom építését a XIV. századra teszi, pusztulása 1566-ban következett be. Horváth Ferenc megfigyelése szerint azonban biztosan volt Árpád-kori előzménye is, amely terméskő és tégla vegyes felhasználásával készült. A század elején a templom körüli temető 6 sírját tárták fel, az egyikben I. Endre király dénárja került elő. A lelőhely szisztematikus terepbejárása ez ideig még nem történt meg, ezért a település pontos kiterjedését, élettartamát nem ismerjük. Csak egy szórvány középkori kályhacsempe utal a településre, amely azonban igényes, tehetős tulajdonosra enged következtetni. A domborművesen mintázott, háromszög alakú csempén egy koronás, jogaros nőalak és szakállas, bajuszos, ruhátlan férfi látható. A falunév puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév valószínűleg német eredetű (Ascher). Vannak olyan vélemények is, melyek szerint a régi magyar ecs: öcs 'fiatalabb fivér' főnevünk a falunév alapja.

Szeg

(1332: Zeegh; 1334: Zegy; 1423: Zeegh; 1471: Zegh; 1561: Szegh) A mai Szegvár középkori elődje. A falunév legelső névalakja Szeg, amely a 'sarok, szeglet, zug' jelentésű szeg főnévből való. A település magja a Kurca nevű folyóvíz kanyarulatában épült, ott, ahol a Kurcába beömlik a Kórógy-ér. A -vár 'erőd' utótag később járult a falunévhez. Az őshonos Szeri Pósafi család birtoka volt. 1332-ben Szentes és Sajt határjárásban tűnt fel neve. 1334-ben a szegi jobbágyokat tiltották Csany használatától. Szeri Pósafi István halála (1471) után Guti Országh Mihály nádor és Nádasdi Ongor János kapta a Pósafi javakkal. Mégsem lett az övék, mert a Dóczi család kezén tűnt fel. Ők építették a szegvári kastélyt is, ahol 1528-ban Makó felé haladva János király ellenállásba ütközött. 1561-ben özv. Dóczi Miklósné 15 fizető portával rendelkezett Szegváron. A vásárhelyi nahijébe tagolt faluból 1560-61-ben 13 család 3366 akcse, 1570-71-ben 27 család 9817 akcse adót fizetett. 1579-ben pedig 30 adófizető magyar családot írtak össze.

Szentlászló

(1495: Zenthlazlo; 1561: Szenthlazlo) A szentes-kunszentmártoni út mellett keltre kb. 5 km-re az út jobb oldalán lévő magaslaton állt. A határrész elnevezése ma is őrzi a középkori település emlékét. A határrész déli szélén, a Kánvási-tanya közelében 1930-ban 13 Árpád-kori sír került elő, melyek azonban a nagy távolság miatt nem hozhatók összefüggésbe a középkori Szentlászlóval. 1832-33-ban ettől északra, kb. 3 km-re (Tárkány Szűcs Imre földje) X-XI. századi temető 109 sírját, majd a Veker déli oldalán középkori templomot és körülötte temetőt tárt fel Csallány Gábor. Sajnos, az utóbbi ásatásnak sem a dokumentációja, sem a leletei nem maradtak ránk, és a feltárás pontos helyét sem sikerült még azonosítani. Kovalovszki Júlia a felszíni leletek alapján Szentestől kb. 5 km-re, a kunszentmártoni út mellett, a Veker-ér déli oldalán találta meg az egykori település helyét. A cseréptöredékek tanúsága szerint az Árpád-korban és a késő középkorban egyaránt lakott volt a falu. A falunév templomának védőszentjére, Szent László királyra utal. 1472-ben Szentlászlói Tamás, valamint Pókaházi Póka László és Sándor pereskedett miatta. amely következtében három részre osztották. A Póka fivéreknek jutott harmad részen ekkor 28 portát vettek számba. Említették Szent László nevű templomát. Az oklevél alapján nem kizárt, hogy Szent László és környéke vagy legalábbis annak egy része ezen időben Külső-Szolnok megye enklávéját képezte. 1495-ben II. Ulászló király Szentlászlót birtokosának, Gyepösi Móré Péternek a kérésére Csongrádból Pest megyébe helyezte át, azaz Pest megye joghatósága alá rendelte. 1560-ban 12 család 2879 akcse, 1570-ben 32 család 12712 akcse adót fizetett. A magyar lakosság a mező- és erdőgazdaság, valamint az állattenyésztés minden ágát művelte, amint az adóösszeírásból kiderül. Szentlászló túlélte a 15 éves háborút. Lakói az 1647-es háború idején hagyták le végleg, Szentesre költöztek.

Szentmihály

(1443: Zentmyhaleghaza) Szentestől keletre, a fábiánsebestyéni út mellett álló, korábban Szent Mihály (jelenleg Kántor) halom környékén lehetett, ahol szórványos felszíni leletek utalnak falu létezésére az Árpád-korban és a késő-középkorban is. Az út északi oldalán téglatöredékeket is megfigyeltek. A település elnevezése templomának védőszentjével Szent Mihály arkangyallal kapcsolatos. Talán a tatárjárás idején elpusztult településről 1443-ban keletkezett az első írásos forrás. 1497-ben Szentmihályszékit a közeli dónáttornyai jobbágyok használták. Az 1560-as és 1570-es defterek Szentnihályházát mint pusztát említették, amelyet a szentesiek műveltek.